Na, jó, befejezem. De röviden, mert már egy csomó mindenre nem emlékszem :(
Az utolsó New York-i napunkat a híres nevezetes Central Park Zoo-ban töltöttük. Vagyis a napunk kb. 1/100-ad részét.
Elmetróztunk a Central Parkig, ahol már előzőleg belebotlottunk az állatkert bejáratába, így nem kellett sokat keresgélnünk. Nyitásra ott voltunk, mint mindenhol, nehogy tömeg legyen.. Nem volt. Megvettük a horrorisztikus jegyünket, és bementünk. Kaptunk kis térképet is, ami alapján szépen megszervezve, hogy ne hagyjunk ki semmit, bejártuk a létesítményt. A kedvencem a kis vörös cica és plüssmaci keverék volt. Azt az állatot egy órán keresztül is képes lettem volna bámulni. Ott feküdt a faágon, ásítozott, mászott mint egy lajhár. Teljesen olyan személyisége volt mint a drága, önfejű cicáknak... és a bundájának a tapintása olyan lehetett (ha megsimizhettem volna) mint e legeslegpuhább maciké. Jaaaj, nagyon aranyos volt. A többi állat nem volt túl izgalmas. Szegény jeges maci északi sarkja üres volt, mert nem sokkal előtte halt meg. A pingvinek nagyon édesek voltak (ellensúlyozta az első állatkert-látogatásom során szerzett negatív tapasztalataimat, ugyanis akkor kihagytuk a pingvineket), és nem volt se Julien király, se zsiráf, se víziló, se oroszlán az állatkert kellős közepén. Hatalmas nagy tévhit... csupán egy medence volt 3 magamutogató fókával. Aztán megnéztük az ajándékboltot, töviről hegyire bejártuk, és kerek 50 perccel a nyitás után (az összes látnivalót is beleszámítva) végeztünk is, és kijöttünk az állatkert kapuján. Picike, azt meg kell hagyni.
Utána pedig elindultunk sétálni a parkban, és letelepedtünk egy tó szélén (mint később kiderült az egyik részben Harvey Specter pont ott futotta a reggeli kis sportadagját), és nagyon-nagyon hangulatos volt.
Aztán összeszedtük magunkat, visszamentünk a szállásra, de előtte még jól bekajáltunk 1$-s pizzából, felszedtük a cuccunkat és irány a metró. Rögtön oda is jött hozzánk egy srác, hogy útbaigazítsuk, mert mi annyira tősgyökeres New York-iaknak néztünk ki. Jaj, hát nagyon büszke voltam magunkra, amikor helyes irányt adtunk meg neki :D A metró Brooklyn felé vette az irányt, így kicsit meglepődtem, amikor körülnéztem, hogy egyedül mi vagyunk fehérek. Kicsit félelmetes volt. A táj is eléggé le volt robbanva (Manhattan-hez képest persze), és nagyon a város szélén volt a reptér. Végül felszálltunk a repcsire, már lement a nap, mire elindultunk.. Szerettem volna megnézni a napfelkeltét, de le kellett húznunk a redőnyöket az ablakon, és hiába kezdtem el nézni a Croodékat, a vacsi után seperc alatt elaludtam és már világosban ébredtem, nem sokkal leszállás előtt.
Paris-ban szálltunk át, a Charles-deGaulle-on, még az Eiffel-tornyot is volt szerencsénk látni nagyon-nagyon messziről. A reptéren rengetegen voltunk, és már itt-ott lehetett magyar beszédet hallani I <3 NY-os pólót viselő lányoktól :)
A repcsiről sikerült kiszúrni Győrt, Komáromot és Tatabányát is, a házunkat is majdnem :D, ééés a leszállás elég félelmetes volt, mert letette a gépet, erre ahelyett, hogy lassított volna, nekiállt gyorsulni, és újra felszállt. Mentünk egy jó nagy kört, és utána szálltunk le végleg.
Itthon anyuék jó kis savanyú káposztával fogadtak, amiből annyit ettem, hogy már a fogam is belefájdult a sok savas cuccba :D Meeeg fiiinom rántott husiiii, ééés tejfölös-gombás pörkölt két helyről is (mert az a kedvencem :D). Jó volt hazaérni, és rettentő fura.
Sokszor még azóta is visszavágyom. Sőt, nem sokszor, hanem állandóan. Látni akarom napfényben a Grand Canyont, és nem esőben! Látni akarom még az Antilop Canyont és utazni akarok a sivatagban, miközben indián zene szól, és el akarok menni Alaszkába, és az északi fényt bámulni és New York-ot is látni akarom!!! Életem legjobb nyara volt! És most kár volt ennyire belemerülni az emlékekbe, mert rettentően elszomorodtam.
