2013. augusztus 22., csütörtök

Welcome to Fabulous Las Vegas

Takajo
A Takajos munka elég jó volt. Volt egy rendezvény, ami 3 napig tartott, pénzes nők jöttek jógázgatni meg teniszezgetni. Igazából nem volt túl sok munka, csak törölközőket kellett cserélgetni, és hasonlók. Egészen addig, amíg el nem mentek... mielőtt lejárt volna a munkaidőnk, akkor hozták meg az összes ágyneműt, törcsit, plédet. Még másnap sem fejeztük be a mosást, úgyhogy nagyon izgalmas volt egész nap hajtogatni.
Másnap pedig már indultunk is reggel 6-kor Portlandbe. A bepakolás kész kihívás volt, de rájöttem, hogy minden utazás előtt újra kell pakolnom a táskámat, mert mindig más cuccnak kell elöl lennie. 


Indulás
Tehát reggel 6-kor indultunk Portlandbe, ahol buszra szálltunk, és 2 óra utazás után meg is érkeztünk Bostonba. Viszonylag gyorsan rájöttünk, hogy hol van a metró, amiről kiderült, hogy igazából részben föld alatti busz. Sajnálom, hogy nem volt túl sok idő megnézni a várost, de hát ez van. Amit láttam belőle, az nagyon jó volt. A repülőtérig kb. negyed órát utaztunk, közvetlenül a terminálunk előtt tett le. Bementünk, megkerestük a kaput, és leültünk, mert még 4 óra volt indulásig. Kinyomtattam a beszállókártyákat, és utána nem sokkal beálltunk a sorba. Előtte még tanakodtunk, hogy lemérjük-e a bőröndöket, vagy se, de gondoltuk úgysem leszek túlsúlyos. Hát a fenét nem... 50 font helyett 54 volt a táskám, ami 23kg helyett 25. Gyorsan kicipzáraztuk (ja, a cipzáram leszakadt...), és amit találtunk, azt átdobáltuk Tomi nagytáskájába, meg kézitáskájába. Szerencsére neki még volt hely a táskájában, így pont elérte ő is a határt, és a táskám is lecsökkent 49-re. Utána beálltunk az átvizsgálós sorba. Nálam minden simán ment, bár fura volt, hogy mindenkinek le kellett vennie a cipőjét. Amikor átjutottam, kicsit megijedtem, hogy hol van Tomi. Nem találtam sehol, na mondom már tuti a seggében turkálnak, mert a nagy táskapakolás közepette a kézitáskájába dobáltam be a Hershey eperszirupot....... én hülye. És mivel folyadék, nem lehet felvinni a repülőre, így sikeresen kidobták. Úgyhogy vagy nem viszek haza, vagy majd veszek a walmartban egyet és figyelek jobban, nehogy a kézitáskába vándoroljon át.

Repülés
Felszálltunk a repülőre olyan 2:40-kor. Washington-Baltimore-ban szálltunk át. A repülőút 1,5 óra volt. Igazából elég rossz volt az egész út, mert a táborban nem reggeliztünk, csak pár szem sültkrumplit ettünk, amit vacsiról eltettünk magunknak. Az úton végig csak azt ettünk, amit elraktunk magunknak, vacsis chipset meg müzliszeletet. Mire leszálltunk a gépről, már elég rosszul voltunk, mert vizet nem vihettünk be magunkkal, a repülőn is csak egyszer kaptunk, úgyhogy menjenek a francba. Végre ablak mellett ültünk, igaz, Tomi jegye szólt oda, de én is ki tudtam lesni. Rájöttem, hogy minél többet ülök repülőn, annál félelmetesebb.
Washingtonból olyan 6 körül indultunk Las Vegasba. Kicsit nagyobb géppel, mint amivel előtte utaztunk, de ez sem volt túl nagy. Éééés, most én ültem az ablaknál. Gyönyörű volt nagyon. Csináltunk sok képet bombafelhőkről, meg focistafelhőkről. Leszállás előtt egy órával pedig teljesült az egyik álmom, elrepültünk a Grand Canyon fölött. Már pont ment le a nap, nagyon szép volt. A képeken annyira nem látszik, de fúú!











A repülőről leszállva éhesen, szomjasan, fáradtan megkerestük a csomagjainkat. Egy trammel (automata busz) mentünk el egy másik épületbe, ahol meg is találtuk mindet. Igaz, Tomié ki volt bontva, de valószínű csak azért néztek bele, mert kifolyt a tusfürdőm (amit szintén sebtében pakoltunk át hozzá...). Nem baj, legalább jó illata lett :). Utána pedig kimentünk az ajtón és megcsapott a hőség. Az a meleg, ami itt van, leírhatatlan. Annyira száraz, hogy az orrom és a szemem teljesen kiszárad tőle. Ha fúj a szél, akkor is meleg szél fúj csak. Amúgy átlagban nappal olyan 40 fok van, este meg kb. 28-30-ra hűl le. Elvileg a sivatag közepén hidegnek kellene lennie az éjszakáknak, de mivel ez egy betonrengeteg, nem tud lehűlni, és így este is meleg van. A városban nem él meg magától egy növény sem, a szállodák mind gondozzák a sajátjukat, fű pedig egyáltalán nincs. Ahol láttunk, ott is csak műfű. Kész, parkok, amik műfűből állnak :). 
Na szóval, kimentünk a reptérről, és találtunk egy shuttle-t, ami $7-ért elhozott a szállodához. Elég gyorsan itt voltunk, minket rakott le először. A hely nem nagy cucc, kicsit szoci stílusú kocka épület, meg a folyosók is elég szerények. Persze nem is fizettünk érte túl sokat, vagyis inkább elég keveset. Ahhoz képest elég jó. A szobában van egy nagy ágy, tv, székek, van külön fürdőnk fürdőkáddal!!!! 2 teljes hónapja nem fürödtem kádban, nagyon jó volt. Tükör is van, légkondi is. Viszont hűtő nincs. Ez elég nagy gáz, mert ugye kint 40 fok van, illene legalább vizet behűteni vagy valami, de nem, jól kitalálták, hogy mindent helyben kelljen megvennie az embernek, még a vizet is. Viszont, most jön a csattanó, leleményes magyarokként nem ejtettek ám a fejünkre, mert a folyosón van jéggép. Minden reggel és este visszük szépen a kis zacskónkat és telenyomjuk jéggel, amit aztán beleöntünk a csapba a kis tejünkre meg szaláminkra, amit többnyire km-es séták árán tudtunk csak beszerezni horror áron. 

Megérkezésünk estéjén még kimentünk a városba. Persze minden olyan mint a filmekben. Mindenhol megy a fényűzés, villognak a reklámok, szól a zene az egész Stripen, az emberek részegek, vannak Elvis Presley-k, robotok, kést szorongató gonosz babák, akikkel pénzért lehet fényképezkedni, és magamutogató tizenéves lányok vagy jóhúsban lévő 40-es nők. Mivel kopogott a szemünk az éhségtől, elindultunk kaját keresni. Meg is láttunk egy mekit, gyorsan betértünk oda, és jól bekajáltunk sajtburgerből. Ilyen jól még sosem esett mekis kaja. Visszaértünk a szállodába, és rögtön el is aludtunk. Az ágy nagyon kényelmes és nagyon puha. 

Másnap 9 körül elindultunk élelmiszerboltot keresni, ebből az lett, hogy elindultunk a Stripen a másik irányba, és 4 órát barangoltunk a kaszinókban, bevásárlóközpontokban, szállodákban és a többi. 

(a képeket később rendszerezem, csak most indulunk az éjszakába :)


Balra Bellagio, jobbra Caesars Palace

Felirat hozzáadása




Harley Davidson Cafe a háttérben :) és Timike előtte
Bellagio

Bellagio botanikai kertje






kis csiga

Bellagio lobby



Bellagio szökőkút üzemen kívül



hamis, behorpadt kínai váza
Caesars Palace



Cézárral




The Forum Shops (bevásárlóközpont) 










Ez a bevásárlóközpont eszméletlen volt. Amikor bementünk, egy viszonylag kicsi, de annál drágább háromemeletes épületben találtuk magunkat. Fura volt, mert a térképen a második emeletet háromszor akkorának mutatta mint az egész épületet magát, így addig keresgéltünk, amíg meg nem találtuk a többi részét. Így bukkantunk rá erre az épületre, ami olyan hatást keltett, mintha a szabad ég alatt egy olasz kisvárosban sétálgatnánk, ahol épp most esett az eső. Végigjárni vagy egy óra volt (anélkül, hogy bárhova is bementünk volna.) A végén volt még miniakvárium is.  

Venetian

Sóhajok hídja

Gondolák

Aznap délután érkeztek meg a fiúk, akiket nem is olyan nehezen találtunk meg. Este pedig fáradtságuk ellenére felkerekedtünk, és elsétáltunk a Stratosphere-hez, hogy felmenjünk a kilátóra és megnézhessük Las Vegas éjszakai fényeit. Gyalog mentünk, rossz ötlet volt. Igaz, hogy este indultunk, amikor már lehűlt a levegő, mégis nagyon meleg volt, és nagyon messze is volt. Több mint egy órát gyalogoltunk odafele. A látvány azonban mindent megért. A torony több mint 300m magas, a tetején volt egy minividámpark, ahonnan le lehetett ugrani, vagy volt egy kis vasút, ami kivitt a semmi fölé, szabadeséses torony is volt, illetve egy forgós-pörgős hinta. Egyikre sem mertem felülni, valahogy nem volt hangulatom a plusz adrenalinhoz. Elég volt kinézni is. 







3 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóó helyeken voltatok. Sárgulok :) Meg jó ez a szerkód is (félvállas blúz meg gatya)! Szemcsi kicsit fura :D olyan amerikaias :)

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus, mesébe illő minden. Amíg nem olvastam a bejegyzésed, azt hittem esett az eső.
    Ez felejthetetlen emlék.

    VálaszTörlés
  3. :) holnap jön az igazi fairy tale, irány a Grand Canyon, jeee!

    VálaszTörlés