Nahát, bocsánat, hogy ennyire elmaradtam, de rengeteg dolog történt az utóbbi napokban, és ha lett volna időm, akkor sem volt net.
Bankett
Tudom, hogy még tartozom az előző bankettes képekről, így először azokat töltöm fel. A téma, mint említettem, kalózos volt.
(Túl lassú a net megint, nem tölti fel a képeket, úgyhogy később majd pótolom mindet.)
A mostani bankett témája Harry Potter volt. Igazából sokkal több mindent ki lehetett volna hozni belőle, jó volt, de szerintem a kalózosat jobban megcsinálták. Az elrendezés olyan volt mint a Nagyterem, 4 sor asztal volt, voltak lebegő gyertyák, baziliszkusz, szellem, Roxfort Expressz, meg a horcruxok :)
Természetesen dolgoztam a banketten is. Úgy volt, hogy aznap este bankett előtt, után, közben adjuk oda egymásnak a secret Buddys ajándékokat. Én az enyémnek varrtam egy macit, ami nagyon nyomi, de tök aranyos lett, egy twizzlerst, ami ilyen gumicukorszerű, meg egy pici 2dl-es moose-os poharat szívószállal.
Én meg két ajándékot kaptam. Odajött hozzám az egyik lovas csaj, hogy most akarom-e megkapni az ajándékomat, vagy dolgozom, vagymi, mondom persze, hogy most. Odaadta és már el is tűnt. Volt benne minden jó, buborékfújó meg minden bazár. Erre 5 perc múlva jött megint egy lány,hogy ő a Secret Buddym. Mondom már kaptam egy ajándékot, de mondta, hogy tutira ő az én S.B.-m. De elmegy, kideríti, addig odaadta az ajándékomat is. Kaptam tőle egy nagyon-nagyon jó táskát, amit ő varrt meg festett, iszonyat jól néz ki, meg egy karkötőt és egy M&Ms-et. A végén kiderült, hogy az utóbbi lány volt az igazi, a másik csak nyomi volt, és nem tudta, hogy kinek kell odaadnia.
Parents' Day
Pénteken volt ez, szombaton pedig Parents' Day. A néniék megint halál idegesek voltak. Nem is írok róluk többet inkább. Viszont volt egy dolog, ami teljesen feldobta a napomat. Ugye voltak magyar lányok, akik igazából nem nagyon tudtak magyarul. De odajött hozzánk az anyjuk, aki igaz, hogy törte a magyart, de tök jó volt, végre mással is beszélgethettünk magyarul.
Utolsó napok
Tegnap elhúztak a kölkök, kitakarítottunk, és lebeszéltük a nénivel, hogy hadd később kelljen jönnünk melózni. Így nyugodtan mehettünk bulizni, mert csak délre, ebédre kellett jönnünk. Meló után így gyorsan hajat festettünk még, hajmosás, elkészülés, és irány az erdő közepe, kettesben Anitával. Izgalmas út volt, de kivételesen nem fostam a sötétben. Odaértünk a buli helyszínére, szólt a zene, lehetett inni, minden. Erről többet nem is írnék. Hajnali 3-ra már ágyban voltam. :D
Reggel elég rosszul keltem, de végül túléltem a napot. Este lampionokat, vagy mit eregettünk. Arról is csináltam képet, videót, mindent. Nagyon szép volt. Kívántam is. Remélem teljesülni fog!
Most pedig megyek aludni, mert holnap koránkelés, és ELHÚZÁS INNEN!!!! Tomi jön értem 6-ra, 7-től pedig már nyomom az ottani melót. Kiszámoltam, hogy egyhuzamban, hogyha ott is 7 napot fogok dolgozni, akkor 19 munkanapot fogok lenyomni szabadnap nélkül. Na mindegy, a lényeg, hogy innen végre kiszabadulok.
Tartozom még a képekkel, nem felejtek. Jók legyetek.
Már nagyon vártuk, hogy írj, köszönjük. Még egy hét, és eljön amit nagyon vártatok. Kitartás. Puszi
VálaszTörlésHarry Potter témájú bankett :O Dejóóóóó arról nincsenek képeid?
VálaszTörlésDe vannak, nézd meg most, már frissítettem a képeket :)
VálaszTörlés