Los Angeles

Tehát, 25-én délután/este útnak indultunk Los Angelesbe a kis bérelt Dodge-unkkal. Tomi is, Zsolti is vezetett, mi pedig Mátéval hátul aludtunk, illetve én még tárgyfelvételt is bonyolítottam a hátsó ülésről, ugyanis este fél 11-kor kezdődtek a Neptun-os izgalmak. Igaz, megkértem Ritát, hogy vegye fel helyettem, de gondoltam ha már van mozgó wifink, akkor én is becsatlakozom. Hát, rosszul gondoltam. Nem voltam túl hasznos, de a lényeg, hogy sikerült, sőt, elég jól. Éééés megint 36 kreditem lesz, je.... Unatkozni nem fogok.
Menet közben megálltunk egyszer pisilni Ghosttown-ban, ami tényleg eléggé kihalt volt. A benzinkút bűzlött a pisiszagtól, sőt, még gyanús sárga pocsolyák is elterültek a női wc-ben. Gyorsan ki is menekültem onnan, és inkább átmentem az út túloldalára egy másik benzinkúthoz. Nem volt sokkal jobb a helyzet ott sem.
Végül olyan hajnali 1 körül értünk a Hollywood Blvd-ra, ahol a fiúk béreltek maguknak szállást. Walk of Fame, Dolby/Kodak Színház, minden mi kell. Kitettük őket, és felvittük hozzájuk a csomagjainkat, hogy ne kelljen cipekednünk, ugyanis reggel 8-ra kellett visszavinnünk a kocsit a reptérre, ami a város másik végében van. Itt azonban felmerül a kérdés, hogy miért nem este vittük vissza? Azért, mert estére nem volt szállásunk! Így kocsival megkerestük a másnapi szállásunkat, hogy gyalog odataláljunk, utána pedig elautókáztunk a kocsikölcsönzőhöz közel, ott találtunk egy postát, és annak a parkolójában aludtunk. Meg kell jegyeznem, hogy autóban, még akkor is, ha nem tudtam zuhanyozni előző nap, sokkal jobb aludni mint sátorban!
Reggel felkeltünk, visszavittük az autót, és csak 30 perc tanácstalan ácsorgás és buszmegállókeresés után meg is találtuk a helyes útvonalat. Körülbelül 1,5 órát buszoztunk a Hollywood Blvd-ig, ott pont összetalálkoztunk Zsoltival, aki netet keresett. Megszereztük a táskáinkat és elindultunk a szállásunkhoz. Illetve indultunk volna, ha emlékeztünk volna az útvonalra, amit előző este direkt megtettünk, hogy odataláljunk. Cipeltük vagy 10 percig a vélt irányba a dögnehéz táskákat, aztán meguntuk a tudatlanságunkat, leültünk egy kőfalra, és wifit koldultunk. Be is fogtunk egyet, megnéztük google maps-en, hogy honnan hová, kicsit facebook-oztunk meg hazaszóltunk, és utána mentünk is utunkra.
A szállásunk kb. 15-20 perc sétára volt a csillagos úttól, vagyis elég közel a lényeghez. Egy fiatal pár adta ki az egyik szobájukat, mint kiderült így gyűjtöttek az esküvőjükre. Nagyon rendesek és aranyosak voltak, a szoba is tiszta és szép volt, és még külön fürdőnk is volt hajszárítóval együtt!
Becuccoltunk, majd pihentünk néhány órát, és délután nyakunkba vettük a várost. 
El kell szomorítanom titeket, egyáltalán nem olyan LA, mint amilyennek képzeltem. Persze, egy fényűző, csillogó Vegas-hoz nem is mérhető, de azért kicsit többet vártam volna. Kellemes kis utcák vannak, tele jó kis házakkal. Az például nagy csalódás volt, hogy a Walk of Fame tele van "olcsó" szuveníres bolttal. Persze, ez nekünk jó volt, mert nem kellett messzire mennünk bigyókért, de akkor is... egy csillagos úton ne ilyen üzletek legyenek!
A Hollywood tábla is csalódás volt. Felmenni nem akartam, de látni sem nagyon lehetett. Épp sétáltunk valami kajáda után kutatva, amikor egyszer csak megpillantottuk magunkkal szemben a domboldalban. Gondoltuk megnézzük közelebbről is, hogy jobb képet tudjunk csinálni róla, de mentünk-mentünk az úton egyre feljebb, és sehol semmi. Végül vagy 20 percnyi séta után megfordultunk, mert egyszerűen bebújt egy másik domb mögé, és nem találtuk meg újra.
Egy pozitívum azért akad: az utcán nem támadtak le mindenféle ajánlattal és nem osztogattak bérelhető nénis kártyákat sem.
A képeken amúgy sokkal jobban néz ki, mint élőben. Egy kis idő elteltével, amikor visszanézem a képeket, talán megszépülnek az emlékek is :)

(Egy megfigyelést muszáj leírnom, mert el fogom felejteni. Vegasban az autósok marha nyugodtak, az összes embert átengedik a zebrán, sőt, zebrának sem kell lennie ahhoz, hogy átengedjenek. Nem siet senki sehova, nyugodtan és biztonságosan vezet mindenki. LA-ben mindenki mindig dudál. A tempó gyorsabb, és ha valami nem tetszik, márpedig ilyen elég sokszor megesik, akkor ledudálják az ember fejét is. Miamiban pedig mindenki őrült, áthajtanak a piroson, megállnak a zebra közepén, de nem dudál senki! Fura :) Kíváncsi leszek mi lesz NY-ban.)

Sok szeretettel küldöm ezt a képet Borsinak! :)

A következő bejegyzések tartalmából:
Universal Studios, LA, California
South Beach, Miami, Florida

Canyonok

Már nem is emlékszem hol hagytam abba a múltkor, annyi biztos, hogy nem volt időm írni. Nagyon sok képet nem tettem még fel, hiszen Vegasban még volt egy esti sétánk a Luxor, Excalibur, New York New York felé, illetve megörökítettük, hogyan dupláztunk meg 1 teljes dollárt, és utána hogyan buktunk el 10-et. Most viszont erről nem írok többet, inkább a közelmúlt eseményeiről, vagyis nagy álmom beteljesüléséről, a Grand Canyonról.

A túra
Vegas tábla
Az indulás egy kis kavarodással kezdődött, természetesen, mert először azt terveztük, hogy ketten megyünk ki a kocsiért a reptérre, utána bejövünk a cuccainkért és a fiúkért, ám a neten azt láttuk, hogy a buszjegy csak $2, így riasztottuk a két fiút, hogy jobban megérné, ha ők is felkelnének, és együtt mennénk ki, nem kocsikáznánk a városban ide-oda. Amikor reggel 7-kor kiértünk a buszmegállóba, persze közel s távol egyik jegyautomata sem működött, mire kiderült, hogy a jegy nemis 2, hanem 6 dolcsi. Már nem volt visszaút, felpattantunk a buszra, kifizettük a fejenként 6 dolcsit, és hagytuk Zsoltit aludni a buszon a megállóig. Ezután felvettük a kocsit, aminek az ára kicsit feljebb ment, mert rábeszéltek egy biztosításra, és a GPS sem annyi volt, mint amennyit írtak, de sebaj, a végére így is fejenként $110-re jött ki a mi kis 2 napos túránk, míg egy átlagos egynapos Grand Canyon túra olyan 80-90 körül van, szóval mindenképpen megérte.
Az első megálló a híres Las Vegas tábla volt, mivel a Strip túlsó végén volt, nem akartunk kigyalogolni amíg még itt voltunk, hanem inkább kocsival kerestük meg. A tábla mellett műfű és mű Elvis fogadott bennünket.

Antelope Canyon
A második állomásunk egy Walmart volt, ahol beszereztünk egy négyszemélyes, jó drága sátrat, illetve mellé egy ajándék-visszatérítő kártyát, aminek az a lényege, hogyha ajándékba veszel valamit, és nem tetszik, akkor minden kérdezősködés nélkül visszaadják a pénzt.
Harmadik állomásunk pedig az Antelope-Canyon! Közel 4,5 óra kocsikázás után a kopár, sziklás hegyekkel körülvett sivatagi utazás után meg is érkeztünk. Közben vicces képek is készültek az alvó fiúkról, de jó fej leszek, és nem rakom fel őket :) Mikor odaértünk, naivan azt hittük, hogy majd ingyen megússzuk a túrát, de szembesítettek vele, hogy ez bizony $30 lesz. Így fogtuk magunkat, és továbbálltunk. Mentünk vagy 5 percet, lefordultunk a Lower Antelope Canyonhoz, és ott már csak 26 dolcsi volt az egy órás gyalogtúra. Befizettük, és már indultunk is. Közel fél percet sétáltunk, amikor egy alig 40-50 centis réshez értünk a földön. Vicces volt, amikor a túravezető srác megkérdezte, hogy ugye nincs senkinek klausztrofóbiája, mert oda kellene lemenni.

Az biztos, hogy ezt magunktól nem találtuk volna meg, én egészen eddig azt hittem, hogy egy barlangba kell majd bemennünk. Végül egy lépcső vezetett lefelé, és bejutottunk a csodába. Eszméletlen, ami ott lent van, ez az egy óra hihetetlen élmény volt számomra. Az biztos, hogy ha egyszer visszajövök az USA-ba, muszáj megint megnéznem. Amíg nem láttam, azt gondoltam, hogy a neten lévő képek csak a photoshopnak köszönhetően ilyen élénkek és szépek.

Az Antelope Canyon után megálltunk egy vadnyugati benzinkúton, ahol mindenki be volt lassulva, senki nem sietett sehova, és eléggé elhagyatott is volt. 
Ezután újra felkerekedtünk és elindultunk a Grand Canyonhoz. Menet közben jöttünk rá, hogy a Horseshoe Band bizony itt van a közelünkben, meg kellene nézni. Gyorsan meg is fordultunk, visszaautókáztunk oda, ahová a GPS vezetett bennünket, de bevitt egy falu közepébe, így sajnos nem találtuk meg, mivel utána az egész GPS beszart és 20 perc kellett mire magához tért. Úgyhogy egy élménnyel kevesebbel, de még így is elég sokkal a zsebünkben újra felkerekedtünk a GC-hez. Sötétben értünk oda, sajnos a naplementét már nem láttuk, viszont láttunk egy közvetlen az út mellett álló hatalmas szarvast. Kicsit ijesztő volt, hogy csak akkor vettük észre, amikor már elmentünk mellette. Megkerestük a campingünket, felállítottuk a sátrat, lezuhanyoztunk és már aludtunk is. Illetve aludtunk volna, ha nem lett volna hideg, és nem lett volna tele kővel a padló. Rettenetes volt ez az éjszaka. Szarrá fagytam pedig volt rajtam két pulcsi, egy kabát meg hálózsák. A föld nagyon kényelmetlen, kemény és hideg volt. Hason jó lett volna aludni, de féltem, hogy felfázom, így inkább oldalra fekve aludtam, de így elaludtam a vállam, a derekam és a nyakam is. Mozdulni alig tudtam. Reggel hangos kopácsolásra meg kaparászásra ébredtünk, mire rájöttünk, hogy egy tyúkméretű varjú kaparássza Tomi Pringles-ös dobozát, amit kint felejtettünk az asztalon. Szép kis lyukakat vájt rá a csőrével.
Miután mindenki felkelt, felkerekedtünk és beültünk a bérelt Dodge-unkba, és elindultunk megnézni a Grand Canyont.

(folyt. köv., most megyek aludni, mert holnap irány Horány!)

Grand Canyon
Először találtunk egy szuvenírboltot, ahonnan alig tudtam kijönni, annyi jó indiános meg GC-s cucc volt, csak sajnos minden nagyon drága volt. Utána pedig belőttük a célpontot: Mather Point-ot. 
Az alatt a néhány óra alatt, amíg a Grand Canyonban voltunk, rettentően megutáltam az embereket. Annyian voltak mint az oroszok, és mindegyik képet akart csinálni, nem érdekelte őket, hogy a tájképen még másik 20 ismeretlen ember benne van, csak a mennyiségre mentek. Nem csak ez árnyékolta be az egész élményt, hanem az időjárás is. Amikor leparkoltunk elkezdett szakadni az eső, leereszkedett a köd és alig lehetett látni valamit. Persze, már-már törvényszerű, hogy amit az ember ennyire vár, abban kicsit mindig csalódik. Ettől függetlenül gyönyörű volt, és megérte elmenni. Mégis, ha tehetem még visszamegyek, hogy napsütésben is láthassam. :)

Zsoltival, csak hogy ne érje panasz a ház elejét :)

Jó volt, szép volt, és ez a túra volt eddig a legjobb az egész USA-ban!! Végül szuvenírt nem nagyon vettem, viszont megígértettem Tomival, hogyha hazamentünk, egy antilop meg egy GC-s saját fényképet nagyban kinyomtatunk, bekereteztetjük és kirakjuk a szobánkba! Remélem lesznek olyan jó minőségűek a képeink.

Hoover Dam
Ha már a Horseshoe Band-ről lekéstünk, gondoltunk nem hagyjuk ki a Hoover-gátat. Igen ám, de az nem Vegas fele van? De, bizony! Beültünk hát az autóba, és ahelyett, hogy célirányosan elindultunk volna LA fele, a végső állomáshoz, kerültünk egy órát vissza Vegas fele, hogy megnézhessük a hatalmas gátat. 
A víz most eléggé lent volt, lehet is látni a hegyen a színkülönbséget, hogy meddig szokott felszökni a víz.

A Hoover-gát után végül tényleg elindultunk Los Angelesbe. 

Welcome to Fabulous Las Vegas

Takajo

A Takajos munka elég jó volt. Volt egy rendezvény, ami 3 napig tartott, pénzes nők jöttek jógázgatni meg teniszezgetni. Igazából nem volt túl sok munka, csak törölközőket kellett cserélgetni, és hasonlók. Egészen addig, amíg el nem mentek... mielőtt lejárt volna a munkaidőnk, akkor hozták meg az összes ágyneműt, törcsit, plédet. Még másnap sem fejeztük be a mosást, úgyhogy nagyon izgalmas volt egész nap hajtogatni.

Másnap pedig már indultunk is reggel 6-kor Portlandbe. A bepakolás kész kihívás volt, de rájöttem, hogy minden utazás előtt újra kell pakolnom a táskámat, mert mindig más cuccnak kell elöl lennie. 

Indulás

Tehát reggel 6-kor indultunk Portlandbe, ahol buszra szálltunk, és 2 óra utazás után meg is érkeztünk Bostonba. Viszonylag gyorsan rájöttünk, hogy hol van a metró, amiről kiderült, hogy igazából részben föld alatti busz. Sajnálom, hogy nem volt túl sok idő megnézni a várost, de hát ez van. Amit láttam belőle, az nagyon jó volt. A repülőtérig kb. negyed órát utaztunk, közvetlenül a terminálunk előtt tett le. Bementünk, megkerestük a kaput, és leültünk, mert még 4 óra volt indulásig. Kinyomtattam a beszállókártyákat, és utána nem sokkal beálltunk a sorba. Előtte még tanakodtunk, hogy lemérjük-e a bőröndöket, vagy se, de gondoltuk úgysem leszek túlsúlyos. Hát a fenét nem... 50 font helyett 54 volt a táskám, ami 23kg helyett 25. Gyorsan kicipzáraztuk (ja, a cipzáram leszakadt...), és amit találtunk, azt átdobáltuk Tomi nagytáskájába, meg kézitáskájába. Szerencsére neki még volt hely a táskájában, így pont elérte ő is a határt, és a táskám is lecsökkent 49-re. Utána beálltunk az átvizsgálós sorba. Nálam minden simán ment, bár fura volt, hogy mindenkinek le kellett vennie a cipőjét. Amikor átjutottam, kicsit megijedtem, hogy hol van Tomi. Nem találtam sehol, na mondom már tuti a seggében turkálnak, mert a nagy táskapakolás közepette a kézitáskájába dobáltam be a Hershey eperszirupot....... én hülye. És mivel folyadék, nem lehet felvinni a repülőre, így sikeresen kidobták. Úgyhogy vagy nem viszek haza, vagy majd veszek a walmartban egyet és figyelek jobban, nehogy a kézitáskába vándoroljon át.

Repülés

Felszálltunk a repülőre olyan 2:40-kor. Washington-Baltimore-ban szálltunk át. A repülőút 1,5 óra volt. Igazából elég rossz volt az egész út, mert a táborban nem reggeliztünk, csak pár szem sültkrumplit ettünk, amit vacsiról eltettünk magunknak. Az úton végig csak azt ettünk, amit elraktunk magunknak, vacsis chipset meg müzliszeletet. Mire leszálltunk a gépről, már elég rosszul voltunk, mert vizet nem vihettünk be magunkkal, a repülőn is csak egyszer kaptunk, úgyhogy menjenek a francba. Végre ablak mellett ültünk, igaz, Tomi jegye szólt oda, de én is ki tudtam lesni. Rájöttem, hogy minél többet ülök repülőn, annál félelmetesebb.

Washingtonból olyan 6 körül indultunk Las Vegasba. Kicsit nagyobb géppel, mint amivel előtte utaztunk, de ez sem volt túl nagy. Éééés, most én ültem az ablaknál. Gyönyörű volt nagyon. Csináltunk sok képet bombafelhőkről, meg focistafelhőkről. Leszállás előtt egy órával pedig teljesült az egyik álmom, elrepültünk a Grand Canyon fölött. Már pont ment le a nap, nagyon szép volt. A képeken annyira nem látszik, de fúú!

A repülőről leszállva éhesen, szomjasan, fáradtan megkerestük a csomagjainkat. Egy trammel (automata busz) mentünk el egy másik épületbe, ahol meg is találtuk mindet. Igaz, Tomié ki volt bontva, de valószínű csak azért néztek bele, mert kifolyt a tusfürdőm (amit szintén sebtében pakoltunk át hozzá...). Nem baj, legalább jó illata lett :). Utána pedig kimentünk az ajtón és megcsapott a hőség. Az a meleg, ami itt van, leírhatatlan. Annyira száraz, hogy az orrom és a szemem teljesen kiszárad tőle. Ha fúj a szél, akkor is meleg szél fúj csak. Amúgy átlagban nappal olyan 40 fok van, este meg kb. 28-30-ra hűl le. Elvileg a sivatag közepén hidegnek kellene lennie az éjszakáknak, de mivel ez egy betonrengeteg, nem tud lehűlni, és így este is meleg van. A városban nem él meg magától egy növény sem, a szállodák mind gondozzák a sajátjukat, fű pedig egyáltalán nincs. Ahol láttunk, ott is csak műfű. Kész, parkok, amik műfűből állnak :). 
Na szóval, kimentünk a reptérről, és találtunk egy shuttle-t, ami $7-ért elhozott a szállodához. Elég gyorsan itt voltunk, minket rakott le először. A hely nem nagy cucc, kicsit szoci stílusú kocka épület, meg a folyosók is elég szerények. Persze nem is fizettünk érte túl sokat, vagyis inkább elég keveset. Ahhoz képest elég jó. A szobában van egy nagy ágy, tv, székek, van külön fürdőnk fürdőkáddal!!!! 2 teljes hónapja nem fürödtem kádban, nagyon jó volt. Tükör is van, légkondi is. Viszont hűtő nincs. Ez elég nagy gáz, mert ugye kint 40 fok van, illene legalább vizet behűteni vagy valami, de nem, jól kitalálták, hogy mindent helyben kelljen megvennie az embernek, még a vizet is. Viszont, most jön a csattanó, leleményes magyarokként nem ejtettek ám a fejünkre, mert a folyosón van jéggép. Minden reggel és este visszük szépen a kis zacskónkat és telenyomjuk jéggel, amit aztán beleöntünk a csapba a kis tejünkre meg szaláminkra, amit többnyire km-es séták árán tudtunk csak beszerezni horror áron. 

Megérkezésünk estéjén még kimentünk a városba. Persze minden olyan mint a filmekben. Mindenhol megy a fényűzés, villognak a reklámok, szól a zene az egész Stripen, az emberek részegek, vannak Elvis Presley-k, robotok, kést szorongató gonosz babák, akikkel pénzért lehet fényképezkedni, és magamutogató tizenéves lányok vagy jóhúsban lévő 40-es nők. Mivel kopogott a szemünk az éhségtől, elindultunk kaját keresni. Meg is láttunk egy mekit, gyorsan betértünk oda, és jól bekajáltunk sajtburgerből. Ilyen jól még sosem esett mekis kaja. Visszaértünk a szállodába, és rögtön el is aludtunk. Az ágy nagyon kényelmes és nagyon puha. 

Másnap 9 körül elindultunk élelmiszerboltot keresni, ebből az lett, hogy elindultunk a Stripen a másik irányba, és 4 órát barangoltunk a kaszinókban, bevásárlóközpontokban, szállodákban és a többi. 

(a képeket később rendszerezem, csak most indulunk az éjszakába :)

Balra Bellagio, jobbra Caesars Palace

Felirat hozzáadása

Harley Davidson Cafe a háttérben :) és Timike előtte

Bellagio

Bellagio botanikai kertje

kis csiga

Bellagio lobby

Bellagio szökőkút üzemen kívül

hamis, behorpadt kínai váza

Caesars Palace

Cézárral

The Forum Shops (bevásárlóközpont) 

Ez a bevásárlóközpont eszméletlen volt. Amikor bementünk, egy viszonylag kicsi, de annál drágább háromemeletes épületben találtuk magunkat. Fura volt, mert a térképen a második emeletet háromszor akkorának mutatta mint az egész épületet magát, így addig keresgéltünk, amíg meg nem találtuk a többi részét. Így bukkantunk rá erre az épületre, ami olyan hatást keltett, mintha a szabad ég alatt egy olasz kisvárosban sétálgatnánk, ahol épp most esett az eső. Végigjárni vagy egy óra volt (anélkül, hogy bárhova is bementünk volna.) A végén volt még miniakvárium is.  

Venetian

Sóhajok hídja

Gondolák

Aznap délután érkeztek meg a fiúk, akiket nem is olyan nehezen találtunk meg. Este pedig fáradtságuk ellenére felkerekedtünk, és elsétáltunk a Stratosphere-hez, hogy felmenjünk a kilátóra és megnézhessük Las Vegas éjszakai fényeit. Gyalog mentünk, rossz ötlet volt. Igaz, hogy este indultunk, amikor már lehűlt a levegő, mégis nagyon meleg volt, és nagyon messze is volt. Több mint egy órát gyalogoltunk odafele. A látvány azonban mindent megért. A torony több mint 300m magas, a tetején volt egy minividámpark, ahonnan le lehetett ugrani, vagy volt egy kis vasút, ami kivitt a semmi fölé, szabadeséses torony is volt, illetve egy forgós-pörgős hinta. Egyikre sem mertem felülni, valahogy nem volt hangulatom a plusz adrenalinhoz. Elég volt kinézni is.