Elkezdődött tegnap a precamp. Nagyon odafigyelnek arra, hogy mindenki megismerjen mindenkit, mindenki beszélgessen a lehető legtöbb emberrel. Az első nap (vagyis tegnap) kitalálták, hogy valami játék alapján mindenki minden nap kap egy számot, és ahhoz az asztalhoz kell ülnie, így kicsit keverednek az emberek. Mi nem tudtunk részt venni ebben a játékban, mert dolgoztunk, de Carolintól (konyhásnéni) kaptunk egy-egy számot. Eljött az első étkezés, ahol így kellett volna ülnünk, de mivel nem voltak még fent a számok az asztalokon, ezért igazából mindenki oda ült, ahova akart. Mi úgy gondoltuk, hogy ahhoz az asztalhoz ülünk, ahol a legtöbb hely van.
A többi játékban nem tudunk/tudtunk részt venni, mert dolgozunk. Ma már az asztalos játékban sem tudtunk részt venni, mert mindenki előtt kajálunk. Szóval hiába a nagy csapatépítés, amikor mi egész nap dolgozunk, és mindenből kimaradunk.
Ma is most ülök először 6:45 óta (14:50 van), mert ugye még nincs itt mindenki, így mindenki 2 műszakot dolgozik egy nap. Öröm és boldogság!!
Komolyan, egész nap nincs másra idő, csak dolgozni, ebéd meg reggeli időben gyorsan kell enni, mert jönnek a többiek. És még nincsenek itt a kölkök!!! A másik meg, hogy már belehülyülök ebbe a munkába. Egyszer azt mondják, hogy csináljam ezt, aztán meg ez így mégsem jó, ezt nem így kell, vigyem vissza oda...
Ma egész nap mosogattam, szerintem már fürdenem sem kell, mert annyi víz ment rám, hogy felért egy reggeli meg egy déli zuhannyal.
Nem, amúgy nem panaszkodom (DE!), de jöhetnétek már csajok!!!
Ki után mosogattál egész nap ha még nincsenek kölykök? És ma még miket csinálsz, mármint még mi a dolgod?:DDD
VálaszTörlés120 fő staff van kb, ez 120 poharat, tányért, tálat, evőeszközt jelent, asztalonként 2 kancsót és még a maradék.
VálaszTörlésMa csak mosogatok, ha végeztem, akkor segítek a többieknek. kukát kell üríteni, ital automatákat utántölteni, zöldségeket szeletelni, meg edényeket pakolni. nagyon izgalmas munka :)
de ki az a 120 fő? nekik mi a dolguk?
VálaszTörlésa staff. mi konyhások, housekeepingesek, maintenance és a többi az gyerekfelügyelő, meg az irodai munkások plusz a vezetők meg a gyerekeik. ezen felül jön még asszem 300 gyerek
VálaszTörlésTimi!!!!!!! Még a víz is kivert, ahogy írtad a vezetést. Nagyon bátor voltál. Légy nagyon óvatos, ha vezetsz.
VálaszTörlés