Nem tudom, mennyit merjek leírni, mert ha olvassák a csajok, még a végén nem mernek beülni mellém.
A bácsi aranyos volt, aki vizsgáztatott. Először el sem akarta magyarázni a váltót meg a többit, de mondtam neki, hogy én nem tudom, hogy kell használni, aztán megmutatta. (Ablakot törölni és lámpát kapcsolni nem tudom, hol kell.) Elindultunk. Hatalmas az autó. Ezek után a kis Citroenünk méretére szerintem nem fogok panaszkodni. Szimpla 12 személyes kisbusz, kb azt sem tudom, hol a hátulja, olyan messze van.
Szóval, elindultunk. Végig egy földúton, aztán jobbra, aztán az út végén megfordulni. Kicsit furán kanyarodtam, tolatnom is kellett, és hm.. úgy mondom inkább: még pont időben megálltam.
Visszafele nem volt különösebb probléma, a kanyarnál kicsit későn szólt, így megint tolatnom kellett, mert nem tudtam bevenni. Aztán a végén kicsit gyorsan tolattam be, de lejtett is a talaj és furán sáros is volt.
A végén azt mondta a bácsi, hogy volt pár olyan pillanat, amikor elbizonytalanodott, de megkérdeztem, hogy sikerült-e, és mondta, hogy igen. Amúgy teljesen más a mentalitása az amcsiknak. Már az is, hogy ha valamit jól csináltam, rögtön megdicsért, és próbált tippeket adni, pl hogyan tartsam a sávban a kocsit (A tanács nélkül is ott tudtam volna maradni... :D)
Szóval ennyi a nagy történet. Otthon ne féltsetek, tök jól vezettem, ahhoz képest, hogy ilyen sok időt kihagytam. Parkolni meg majd a legkihaltabb területen fogok ezzel a hatalmas kamionnal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése